A osztály5 éves okleveles technikus képzés
Gazdálkodás és Menedzsment ágazat - Pénzügyi-Számviteli ügyintéző szakma
Az „A” osztály 5 éves okleveles technikus képzésben vesz részt a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködésben. A képzés során a szakmai órák száma hetente 1-2 órával magasabb, mint a párhuzamos osztályokban.
Választható nyelvek: 1. idegen nyelv angol és 2. idegen nyelv: francia vagy német
B osztály 5 éves technikumi képzés
Gazdálkodás és Menedzsment ágazat - Pénzügyi-Számviteli ügyintéző szakma
A „B” osztály 5 éves képzésben vesz részt.
A 9-12. évfolyamon az első idegen nyelvet emelt szinten oktatjuk. Választható főnyelv az A csoportban az angol, a B csoportban a német. Mindkét csoportba olyan diákok jelentkezését várjuk, akik korábban már tanulták az adott idegen nyelvet. A közismereti és szakmai tantárgyakat magyar nyelven tanulja az osztály.
A 9. évtől a 2. idegen nyelv tanítását is megkezdjük, és a 9-10-11-13. évfolyamon heti 3 órában, míg a 12. évfolyamon 2 órában biztosítjuk a folyamatos felkészülést a B2 szintű nyelvvizsgára. Így lehetőség van a tanulmányaik befejeztével megszerezni a 2. idegen nyelvből is a nyelvvizsgát, mely a továbbtanulás esetén plusz pontszámokat jelent.
C osztály 1+5 éves két tanítási nyelvű technikumi képzés
Gazdálkodás és Menedzsment ágazat - Pénzügyi-Számviteli ügyintéző szakma
A „C” osztály 6 éves képzésben vesz részt. Az első év egy nyelvi előkészítő év, a két tanítási nyelvű képzés megalapozására, ekkor az osztály 9.kny elnevezés alatt működik, majd a következő évben térnek rá a 9. évfolyam tananyagának elsajátítására, és ekkor már 9.c osztályként kezdik a tanévet.
A két tanítási nyelvű képzés azt jelenti, hogy az angol nyelvet is emelt óraszámban tanulják, és ezen kívül minden tanévben 2 tantárgyat angol nyelven tanulnak a diákok: a történelmet és a célnyelvi civilizációt.
Ebben az osztályban kétnyelvű érettségi bizonyítványt és felsőfokú nyelvvizsgát kapnak a diákok, amennyiben a célnyelvből emelt szintű érettségit tett, és legalább két tantárgyból a tanult idegen nyelven érettségizett.
A 9. évtől megkezdjük a 2. idegen nyelv tanítását, és a 9-10-11-13. évfolyamon heti 3 órában, míg a 12. évfolyamon heti 2 órában biztosítjuk a folyamatos felkészülést a B2 szintű nyelvvizsgára. Így lehetőség van a tanulmányaik befejeztével megszerezni a 2. idegen nyelvből is a nyelvvizsgát, mely a továbbtanulás esetén plusz pontszámokat jelent.